K9 MANTRAILING KIKÉPZŐK

A K9 Keresőkutyás Egyesület kiképzői nem csak oktatják a mantrailinget, hanem aktívan végzik azt sportként és mentőkutyásként is, hiszen ez a saját kutyáink számára is kiváló elfoglaltság, melyet magas szinten űzve akár emberi életek megmentésekor is hasznosíthatunk! A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat!

A K9 Keresőkutyás Egyesületet kimondottan azzal a céllal alapítottuk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a modern mantrailing képzést. Azoknak, akik csak gyakorolni szeretnének sport és rehabilitációs céllal, de azoknak is, akik ezt sokkal komolyabban gondolják. Szeretünk az emberekkel és a kutyákkal is foglalkozni, megismerni őket, fejleszteni a képességeiket és segíteni nekik a céljaik elérésében.

Mottónk, hogy ne egy adott módszert kényszerítsük rá a kutyára, hanem a képzést alakítsuk úgy, hogy a kutyából és a gazdából közösen – kijárva a szükséges utat, valamint megküzdve a kihívásokkal  – a lehető legtöbbet tudjuk kihozni, és így válhassanak a mantrailinges szimatmunkában is igazán eredményes és boldog párossá!

KÖVESS MINKET KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN!

Dános Veronika

Pécs és környéke

Dános Veronika vagyok, egy senior német vizsla és egy kölyök erdélyi kopó gazdája, a Pécsi Mentőkutyás Egyesület mantrailinges kutyavezetője és a K9 Keresőkutyás Egyesület trénere.

Miután egyszer, a még kamasz vizslám a reggeli 8 km-es kocogás után felásta a kertet és szétrágta a vadiúj túrabakancsomat, éreztem, hogy több fog kelleni neki, mint sima fizikai „fárasztás”. A kutyasulin, ahol ekkor végeztük a középfokú tanfolyamot, több sportot is kipróbáltunk, és bár Pogi mindenben nagyon lelkes volt, engem a személykövetés egyből megfogott.

2015 óta rendszeresen edzünk, járunk belföldi és nemzetközi mantrailing képzésekre, illetve 2019 óta bevetési céllal tréningezünk a Pécsi Mentőkutyás Egyesülettel.

A mantrailinges életünket hosszú időn keresztül jellemezték nehézségek, hullámvölgyek, melyek leküzdésében nagy szerepe volt a K9 Keresőkutyás Egyesület trénereinek, szakszerű, egyénre és egyedre szabott, rendszeres gyakorlások, konzultációk formájában. Problémáinkra mára már mint erőforrás, értékes tapasztalat tudok tekinteni, melynek birtokában a mantrailing iránt érdeklődő párosok tudását igyekszem megalapozni vagy éppen szélesíteni a K9 Keresőkutyás Egyesület workshopjain, pécsi és környékbeli tanfolyamokon, tréningeken, vagy éppen a mantrailing camp-ben, illetve amelyet tovább kamatoztatok saját növendék kutyám (Angi, az erdélyi kopó) képzése során.

Úgy gondolom, mind a mentőkutyás tevékenység, mind pedig a kutya-gazda párosok oktatása komoly felelősség és szakmai alázatot kíván, edzéseimen is ezt a személetet igyekszem képviselni és tovább adni.

Farkas Baráti Attila

Szeged és környéke

Farkas Baráti Attila vagyok földtudományi kutatóként végeztem  az SZTE-n és jelenleg analitikusként dolgozom. Szeged mellett élünk feleségemmel, fiammal és öt kutyussal.

A kutyákkal való kapcsolat 2010-ben kezdődött, amikor  megismertem feleségemet és viselkedés problémás kutyáját.  Ekkor csöppentem bele a kutya kommunikáció, tanítás világba, ami egy új hobbit hozott a mindennapjaimba. Amint elkezdtem megérteni és kezelni a kutyusunkat, lassan kitárult egy új világ. Kezdetektől  a személyiségemhez illő sportot kerestem, aktív, szabad, nem helyhez kötött, ahol a kutyámmal közösen fejlődhetünk, tanulhatunk. A szabad, ösztönös viselkedés, ahol a kutya kommunikáció, kutya jeleinek értelmezése párosul egy aktív, szellemileg is megterhelő munkával kutya és gazda számára egyaránt, teljesen magával ragadt. E sport mellett szólt, hogy  mentett, sok esetben  problémákkal küzdő kutyák rehabilitációjának egy nagyon fontos eszköze lett, komolyabb munka befektetésével pedig eltűnteknek felkutatásában is segítséget nyújthatunk

A mantrailinggel 2015-ben találkoztam először és két, felnőtt kutyánkkal Happyvel és Apaccsal megtettük az első lépéseket a tanulásban. Szerencsések voltunk, hiszen kezdeti esetleges tudásunk ellenére kutyáink nagyon tehetségesnek bizonyultak, ezzel minket is ösztönözve, hogy több energiát fektessünk a munkába. Négy évvel ezelőtt családunk tagja lett Torda az erdélyi kopó, aki már tudatos választás volt kifejezetten erre a sportra. A bevetéseken kutyáink munkájáról  pozitív visszajelzéseket kaptunk, amelyek mindig új erővel töltöttek fel. A megismerés, új tudás megszerzése, vezetett el oda, hogy megismerkedtünk a  K9 Experts tanításával, ami új távlatokat nyitott és 2019-ben megalapítottuk a K9 Keresőkutyás Egyesületet. Azóta aktívan tanulunk és tanítunk, hogy minél több emberhez elérjen e csodás sport.

Fazekas Tibor

Budapest és környéke

Fazekas Tibor vagyok, mentőkutya-vezető, a K9 Keresőkutyás Egyesület kiképzője. 

2013. decemberében úton Galyatetőre született meg a döntés, hogy legyen egy kutyánk, és nem sokkal később berobbant az életünkbe Duplo, a vizslador szuka. Tapasztalatlan kutya tulajdonosként úgy gondoltuk, hogy iskolába kellene járnia és nekünk is, így kerültünk a Csepel-Szigeti Kutyasuliba, ahol Urbán Rékának és csapatának köszönhetően elkezdtünk kutyásodni. Ez annyira jól sikerült, hogy itt is ragadtunk az iskolában szocilizációs oktatóként, és azóta a mindennapjaink részévé vált a kutyázás.

2018-tól a CSSZK Mantrailing edzéseit is vezetem. A mantrailinggel még a középfokos tanfolyamunk egyik foglalkozásán ismerkedtünk meg, és egyből nagyon megtetszett nekünk és Duplonak is.

2015-ben vettem részt az első mantrailing szemináriumon és kezdtünk komolyabban gyakorolni, majd 2017 januárjától mentőkutya-vezetőként már éles helyzetekben is részt vettünk. 2017 nyarán gyarapodtunk még egy kutyával, Isonnal a leopárdkutyával, akivel már 10 hetes kora óta tudatosan készültünk a mantrailinges munkára. Most már 5 éves és a Mancs a Kézben Egyesület mentőkutyájaként számos éles, eredményes bevetésen van túl. Legfiatalabb családtagunk Nisha, a leopárdkutya, aki 2022. őszén került hozzánk.

Mentőkutya-vezetőként a célom, hogy mindkét kutyámmal segíteni tudjuk az eltűnt emberek megtalálását. A K9 Keresőkutyás Egyesület kiképzőjeként pedig fontosnak tartom megismertetni a mantrailinget, mint szabadidős kutyás elfoglaltságot, minél több kutyatartóval. 

Fodor Ádám

Pécs és környéke

Fodor Ádámnak hívnak, két idősebb border collie és egy aktív 3,5 éves malinois gazdájaként a Pécsi Mentőkutyás Egyesület kutyavezetője és a K9 Keresőkutyás Egyesület pécsi trénere vagyok.

2012 óta foglalkozok aktívan a kutyázással. Legidősebb kutyámmal kezdtünk el kutyaiskolába járni, ahol elvégeztük a tanfolyamokat majd belevágtunk az agility világába hobbi szinten illetve a kutyás frizbibe versenyszerűen. 2015től frizbi oktatást tartottam az egyik pécsi kutyaiskolán. A második borderemet már tudatosan a kutyás sportokra, agilityre és terelésre választottam és ezáltal a képzése is egy megalapozott, következetes módszert követve történt.

2021 nyarán egy jó barátomnál született belga juhász alom és szerelem első látásra lett a fajta és Rose az én 3,5 éves csodakutyám. Az ő képzését teljes mértékben önállóan az eddigi tapasztalataim, videós anyagaim alapján végeztem. 2021 év végén ismerkedtem meg a mantrailinggel amit abszolút egy átmeneti hobbinak gondoltam… hát jó kis hobbi lett 😂 azóta a mindennapjaim meghatározó részévé vált.

A K9 Keresőkutyás Egyesületnél kezdtük el ezt a csodás sportot ami már a hivatásunkká vált 🙂 Az elmúlt több, mint három évben szinte az összes workshopon és táborban részt vettünk. Nagyon hasznosnak tartom tapasztalat gyűjtés szempontjábol és rengeteget segített a fejlődésünkben az, hogy sok kutya-gazdi páros munkáját követtem le és az ország különböző pontjain, változatos helyszíneken, kültéren-beltéren egyaránt.

2023 óta a Pécsi Mentőkutyás Egyesülettel számos éles bevetésen vettünk részt és munkákkal több alkalommal segítettük az eltűnt személyek megtalálását. 

2022 nyarától helyettesítőként tartottam edzéseket, majd 2024 óta trénerként erősítem a pécsi csapatot.

2024-ben elvégeztem Kutyakiképző és Kinológiai Szaktanfolyamot.

Tréningjeim során nagy hangsúlyt fektetek rá , hogy a kutya és a gazdi is egyaránt jól érezze magát a köztük lévő kapcsolat fejlődjön, erősödjön és meg tudják valósítani közös céljaikat.

Janovszky Gergely

Budapest és környéke

Janovszky Gergely vagyok, a K9 Keresőkutyás Egyesület elnöke és kiképzője, valamint a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület kiképzője és kutyavezetője.

2010-ben egy olyan kutyát választottunk, akinek a figyelmét nehéz volt lekötni, azonban tele volt energiával és kimondottan okosnak is bizonyult, így közel 2 éves korában, 2012-ben elkezdtük vele a mantrailinget. Ő volt Zuvan, egy rhodesiai ridgeback, akivel először csak hobbiként mantrailingeztünk, majd jött a sport és végül képzett mentőkutya lett. 2011-től segítőként, csoportvezetőként és kiképzőként voltam aktív kutyaiskolákon, ahol több kutyás sport megismerése mellett lehetőségem volt részt venni számos kutya rehabilitációjában is, és kiváló szakemberektől tanulhattam meg a kutyák viselkedésének megértését és kezelését.

2014 óta sok eredményt tudtunk elérni, számos bevetés és több megmentett élet mellett elsőként sikeres nemzetközi mentőkutyás mantrailing (IRO) vizsgát tettünk. Immáron a harmadik saját kutyánkkal (Zuvan és az olasz vizsla Grado után Caprival) van szerencsém űzni a mantrailinget. Sportként és szolgálatként egyaránt, akikkel mind több hazai és nemzetközi tesztet és vizsgát teljesítettünk az éles bevetések mellett. 2012 óta idehaza és külföldön is sok, sport, mentőkutyás és rendőrségi továbbképzésen vehettem részt kutyavezetőként és kiképzőként egyaránt, de folyamatosan képzem magamat és a kutyáimat is. Rekreációs és szolgálati vonalon is nagy szerepet vállaltunk a mantrailing magyarországi megismertetésében, elfogadtatásában és népszerűsítésében. Az évek alatt több mantrailinges képzési irányzatot volt lehetőségem behatóan tanulmányozni, megismerni és alkalmazni.

markó milán

Szeged és környéke

Markó Milán vagyok, a  K9 Keresőkutyás Egyesület oktatója.

A kutyák mindig is részesei voltak az életemnek, egészen kis gyermek koromtól fogva. Édesapám Dobermann tenyésztéssel foglalkozott mikor gyerek voltam, itt kezdődött a kutyák iránti elköteleződésem.

Első saját kutyámmal Boykával indultam el a tudatos kutyázás útján. Vele több tanfolyamot is elvégeztünk és több kutyás sportot is kipróbáltunk. Közben az élet sorra hozta a kutyás élményeket. Egy, akkor másfél éves mentett argentin dogot és a Vele jövő megoldandó feladatokat.

2019-ben csatlakoztam az MVGYOSZ kölyöknevelő programjához, melynek keretében több vakvezető kutya nevelésében is részt vettem. Ez egy nagyon jó érzés volt, hiszen hozzájárultam, egy segítő kutya életének megalapozásához. 

Rengeteg örömet és tapasztalatot szereztem ezektől a kutyáktól. Visszaadni nem a legkellemesebb pillanat volt, de tudni azt, hogy a kiképzésük után egy sérült ember életét milyen mértékben segítik, felülír mindent.

2021 decemberében érkezett meg hozzám Huba a weimari vizsla. Szerettem volna vele egy olyan kutyás sportot, ahol nem kell szigorú korlátok közé szorítanom, elfárad fizikailag és mentálisan is. Ekkor találkoztam először a személy kereséssel. 2022-ben kezdtem el vele mantrailingezni, amiben Huba tehetségesnek bizonyult és mindketten nagyon megszerettük. Nekem nagyon jó látni, hogy felszabadult, boldog, eredményes és a végén kellőképpen fáradt.

Mindeközben én is jól érzem magam, jó társaság, aktív mozgás, tudatos kutyázás. A mantrailing közben olyan kutya és gazda kapcsolat kialakítására van lehetőség, ami a páros mindkét tagjának pozitív. Oktatóként mindig erre törekszem és hiszem, hogy minőségi változást hoz a párosok mindennapi életében is.

Rimovszki Dávid

Budapest és környéke

Rimovszki Dávid vagyok a K9 Keresőkutyás Egyesület trénere, valamint a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület kutyavezetője.

2020 őszén úgy alakult az életünk, hogy sikerült egy régi álmunkat megvalósítani a feleségemmel és lett egyszerre 2 kutyánk Hunter és Daisy. A Csepel-Szigeti Kutyasulin kezdtük meg az igazi kutyás életünket és ott találkoztam először a mantrailing fogalmával is.

Hunterrel először még a vadászat irányába szerettem volna elmenni, de ez egy pár edzés után gyorsan megváltozott bennem és tudtam, hogy ebben a sportban, „életmódban” szeretnék jobban elmélyülni.

Pár hónappal később edzőm, Fazekas Tibor megkérdezte, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesülethez és én persze azonnal igent mondtam és így lehetőségem lett egyre nagyobb tudásra szert tenni hála Tibinek és Gergőnek. A K9 Keresőkutyás Egyesületnél 2023 júliusa óta tartok edzéseket.

Azért szeretem a mantrailinget, mert a munka „nehezebb” részét a kutya végzi, de elengedhetetlen hozzá, hogy teljes összhangban legyünk a velük. Ezáltal megtanulhatjuk a legapróbb jeleiket is észre venni és értelmezni. Ezt a tudást szeretném még fejleszteni és a tanultakat más kutyásoknak is átadni, hogy lássák mire is képesek együtt.

LÉPJ VELÜNK KAPCSOLATBA!

Ha bármilyen kérdésed merül fel a mantrailinggel kapcsolatosan vagy a képzéseinket illetően, nyugodtan írj nekünk!

1 + 8 =