• Mantrailing Workshop Budapest – Dzsungelharc, azaz mantrailing erdőn-mezőn

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    Dzsungelharc, azaz mantrailing erdőn-mezőn Mantrailing workshop Budapesten középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal, most kimondottan külterületen, erdős-mezős terepviszonyok között. Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    10.000Ft
  • Mikulás Mantrailing Party Budapest

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    Mantrailing workshop középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal, Mikulás hangulatban és meglepetésekkel! A komoly, de élvezetes munka mellett a rendezvényeinken szeretjük a bulis hangulatot, itt pedig ünnepi is lesz! ;) Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    10.000Ft
  • Mantrailing Workshop Szeged

    Szeged , Magyarország

    Mantrailing Workshop Szegeden kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal. Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában. A workshop megtelt, várólistára való jelentkezésre van lehetőség (visszamondás esetén tudunk helyet biztosítani a jelentkezés sorrendjében).

    15.000Ft
  • Mantrailing Workshop a Köbányai Pincerendszerben – Budapest, 2022.02.12. + Webinárium 2022.02.10.

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    UPDATE! A létszám betelt, köszönjük a nagy érdeklődést. Jelenleg már csak várólistára tudtok jelentkezni! Mantrailing Workshop Budapesten, kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal egy igazán különleges helyszínen, a Köbányai Pincerendszerben! Az egynapos gyakorlati képzés mellett egy extra webinariumot is tartunk a résztvevőknek (tervezett időpont: 2022.02.10., csütörtök, 18:00). Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös […]

    15.000Ft
  • Talpra Mantrailer! – Budapest – 2022.03.15.

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    Mantrailing workshop Budapesten kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal. Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    10.000Ft
  • Mantrailing Workshop – Pécs, 2022.04.02.

    Pécs Pécs, Magyarország

    Mantrailing Workshop Pécsett kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal. Az egynapos gyakorlati képzés mellett egy extra webinariumot is tartunk a résztvevőknek (tervezett időpont: 2022.03.31., csütörtök, 18:00). Szeretnéd elkezdeni vagy csak kipróbálni a mantrailinget a kutyáddal, vagy már csináljátok egy ideje és van tapasztalatotok benne? Ha szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában. Programok: 2022.03.31., 18:00-20:00 - Webinárium 2022.04.02., 9:30-16:00 […]

    15.000Ft
  • A mantrailing ünnepe – Budapest – 2022.05.01.

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    FIGYELEM!!! Az eseményre minden hely elkelt! Mantrailing workshop Budapesten kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal. Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    Ft15.000
  • Éjszakai Budapest – 2022.06.11.

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    UPDATE! A létszám betelt, köszönjük a nagy érdeklődést. Jelenleg már csak várólistára tudtok jelentkezni! Mantrailing workshop Budapesten kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal. Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    10.000Ft
  • Hűvösre teszünk! – Mantrailing Workshop a Kőbányai Pincerendszerben – Budapest, 2022.08.13.

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    UPDATE! A létszám betelt, köszönjük a nagy érdeklődést. Jelenleg már csak várólistára tudtok jelentkezni! Mantrailing Workshop Budapesten, kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal egy igazán különleges helyszínen, a Köbányai Pincerendszerben! Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    20.000Ft
  • Mantrailing Workshop – Budapest, 2022.10.23.

    Budapest és környéke - déli régió Budapest, Magyarország

    Mantrailing Workshop Budapesten, kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal! Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    20.000Ft
  • Mikulás Mantrailing Party – Budapest, 2022.12.03.

    Budapest és környéke - déli régió Budapest, Magyarország

    FIGYELEM! A létszám betelt, köszönjük a nagy érdeklődést. Jelenleg már csak várólistára tudtok jelentkezni! Mantrailing workshop középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal, Mikulás hangulatban és meglepetésekkel! A komoly, de élvezetes munka mellett a rendezvényeinken szeretjük a bulis hangulatot, itt pedig ünnepi is lesz! ;) Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    20.000Ft
  • Mantrailing Workshop – Pécs 2023.01.21.

    Pécs Pécs, Magyarország

    FIGYELEM! A létszám betelt, köszönjük a nagy érdeklődést. Jelenleg már csak várólistára tudtok jelentkezni! Mantrailing workshop középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal, mediterrán hangulatú környezetben, ezúttal Pécsett! Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    20.000Ft
  • Talpra Mantrailer! – Budapest – 2023.03.15.

    BUDAPEST Budapest, Magyarország

    Keresés épületeken belül és ipari környezetben - Mantrailing workshop Budapest környékén kezdő, középhaladó és haladó párosoknak személyre szabott, izgalmas és építő feladatokkal. Ha már van mantrailinges tapasztalatod, és szeretnéd bővíteni az ismereteidet, új helyzetekben kipróbálni magatokat, vagy netán úgy érzed, hogy elakadtál és visszatérő nehézségeitek adódnak, akkor számotokra építő, optimális feladatok elé állítunk, illetve segítünk feltárni a problémák okát, valamint megoldást is javaslunk. Természetesen ehhez rád, a következetességedre és a kitartásodra is szükség van, de közösen elérhetünk arra a szintre, amikor azt érzed: most már nem amiatt kell aggódnom, hogy milyen nehézség adódhat a munka közben, vajon elindul-e szagról a kutya, ki tudjuk-e dolgozni a nyomot, hanem egyszerűen átadod magadat annak, hogy kellő támogatást biztosítva, de hagyod szabadon dolgozni a kutyádat! A célunk az, hogy a mantrailing terén bármilyen tapasztalattal rendelkező kutya és gazda párosok munkáját úgy segítsük, hogy a tudásunk legjavát nyújtva, tapasztalatainkat célzottan átadva a leghatékonyabb eszközöket alkalmazzuk annak érdekében, hogy minél problémamentesebb legyen a tanulás, a kutya és gazdája is legnagyobb örömét lelje ebben a különleges, közös munkában.

    25.000Ft / Klubtagoknak 20.000 Ft
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.